Skip to content

Blog

Maga most tényleg végig fog hallgatni?

A napokban egy idősebb páciens keresett meg a rendelésen. Időpontra érkezett, és tudni lehetett, hogy a friss leleteit szeretné megbeszélni. Így mielőtt behívtam volna, gyorsan átolvastam ezeket a leleteket. Tehát sok mindent tudtam már róla, csak azt nem, hogy mi az, amiben éppen rám van most szüksége. Mit tehetek hozzá én a betegsége történetéhez? Belépett, kissé bizonytalanul állt meg az asztalomtól távolabb. Hellyel kínáltam, közelebb jött, végül leült. – Miben… Read More »Maga most tényleg végig fog hallgatni?

Minden, amit a beutalóról tudni kell

Naponta hihetetlen mennyiségű beutalót írunk a háziorvosi rendelőben, és még több lenne, ha engednénk a páciensek minden elvárásának és kérésének. Nem is csodálkozom, ha sokan csak a beutaló-gyárost látják bennünk… Én azonban gyógyítani szeretek, azaz vizsgálni, gondolkozni és dönteni. Ezért fontosnak tartom, hogy teljesen egyértelmű legyen, hogy mire is való a beutaló. Mi a beutaló jelentősége? A beutaló valójában egy szakvélemény. Az orvos arról nyilatkozik benne, hogy a beteget megvizsgálta… Read More »Minden, amit a beutalóról tudni kell

Egy év és tovább

Az új év beköszöntével az egyorvosnaplója blog is ünnepel: nagyjából egy éve tettem az oldalt nyilvánossá, és kezdtem rendszeresen bejegyzéseket írni. Emlékszem, ahogyan az első ötletektől eljutottam a konkrét elképzelésekig, majd hosszú tervezgetés, olvasás után belevágtam. Sokan segítettek, sokan bátorítottak. És azóta is a visszajelzések azok, amik leginkább lendületet adnak, és irányítják a gondolataimat a soron következő témák felé. Az elmúlt évre visszatekintve jó felidéznem azt is, hogy az induláskor… Read More »Egy év és tovább

Nem várt reménysugár

A karácsony körüli napok nyugodtabb időszakot jelentenek a háziorvosi rendelőben. Ilyenkor aki csak teheti, inkább már a közelgő ünnepekre koncentrál, az előrelátó páciensek már régen felírattak elegendő gyógyszert az ünnepek idejére, és inkább a boltokban állunk sorban, mintsem a háziorvosnál intézzük esetleges halasztható ügyeinket. Most van időm nekem is megállni, felidézni az elmúlt időszak nehézségeit és szépségeit. Eszembe jut sok páciens, akikkel kapcsolatban voltam az utóbbi időben. Vannak, akikért aggódtam.… Read More »Nem várt reménysugár

A semmittevés művészete – koronavírus fertőzés kezelése otthon

Egy hihetetlenül érdekes újságkivágást osztott meg nemrég Dr. Dobson Szabolcs, a Képes gyógyszerészet oldal szerzője. Egy 1920-as Orvosi Hetilapból származik, a spanyolnátha járvány idején írta báró Korányi Sándor, a múlt századforduló kimagasló belgyógyász tudósa. Megdöbbentett az, hogy mennyire aktuális most is ez az írás. Majdhogynem változtatás nélkül közzétehetném a szavait (a spanyol influenza helyett „Covid”-dal), és mindenki azt gondolná, hogy egy kissé régiesen fogalmazó, bölcs professzor ír az idei koronavírus… Read More »A semmittevés művészete – koronavírus fertőzés kezelése otthon

Mérjünk lázat! Mérjünk lázat?

Lassan hozzászokunk, hogy úton útfélen megmérik a lázunk. A rendelőben, az iskolában, rendezvényekre belépve, a határon… Eleinte még jópofa volt, ahogy a szuper érintésmentes lázmérővel lehet lövöldözni a belépőkre, a gyerekeknek is izgalmas, különös esemény, egy új kütyü… Mára már inkább unalmas, megszokott rutin, a mindennapok természetes része: szinte észre se vesszük. Még inkább így lesz ez októbertől, amikor minden iskolában kötelező lesz az épületbe belépés előtti lázmérés. De sok… Read More »Mérjünk lázat! Mérjünk lázat?

Ezt tanultam önkormányzati bizottsági tagként

Egy korszak hamarosan lezárul számomra. November óta voltam külső (nem képviselő) tagja a helyi önkormányzat Humánügyi Bizottságának. Ez a munkám most véget ér, pontosabban maga a bizottság szűnik meg, a helyi SzMSz módosítása következtében. Visszatekintés a bizottsági munkámra Talán túl fellengzős “korszaknak” nevezni egy igen rövid, összesen nyolc hónapon át tartó időszakot. Mégis meghatározó volt számomra, és rengeteget tanultam, formálódtam. Hálás vagyok, hogy része lehettem. Politikai okból ér véget ez… Read More »Ezt tanultam önkormányzati bizottsági tagként

Érvek a háziorvosi előjegyzés mellett

Lobbizni szeretnék a háziorvosi előjegyzésért. Arra vágyom, hogy ez legyen a normális, a megszokott. Mert éppen a mostani pandémia mutatta meg az igazi veszélyét annak, ha egy szűkös, szellőzetlen rendelőben hosszú ideig együtt várakozik a kismama, a krónikus betegségben szenvedő, az influenzás és a jogosítványát hosszabbító. Képzeljünk el egy szép októberi napot. Egészen idáig gyönyörű vénasszonyok nyara volt, aranyló napsütéssel, színes falevelekkel, csodás kirándulásokkal. Ma azonban hirtelen hidegebbre fordult az… Read More »Érvek a háziorvosi előjegyzés mellett

Távgyógyító lettem

Távgyógyítóvá válásom gyakorlatilag egyik napról a másikra történt. Hétfőn még nagyjából 15 embert végigvizsgáltam felső légúti panaszokkal. Aztán kedden már mindenkit hazaküldtünk, és kértük, jelentkezzen telefonon. Volt tehát egy napunk átállni, váltani, levetkőzni a régi rutinjainkat, és kitalálni, hogy hogyan működhet mindez hatékonyan és biztonságosan. Most már eltelt több mint egy hónap a távgyógyításban, tanulunk mi is, és alkalmazkodnak a betegeink is. Azóta megjelentek új lehetőségek, alkalmazások, online diagnosztikai felületek,… Read More »Távgyógyító lettem

Posztolj kéket, és gondolkodj színesen

Ma van az Autizmus Világnapja. A világnap célja tudatosítani azt, hogy körülöttünk, a közelünkben élnek ezek a különleges emberek, akiknek máshogy huzalozott az agyuk, és egészen mást vesznek észre a világból, mint a többség. Széles az autizmus spektruma. Lehet, hogy nem is veszed észre, pedig a kollégád, vagy a szomszédod. Csak néha úgy megállsz és elgondolkodsz: vajon ez az ember miért olyan fura? Pedig az ő szemében pont te vagy… Read More »Posztolj kéket, és gondolkodj színesen