Skip to content

Házhoz jön az orvos: ki kell jöjjön hozzám a háziorvosom, ha hívom?

Nagyon sokszor keresnek meg azzal a kérdéssel ismerőseim, hogy mondjak véleményt: ki kell-e mennie a háziorvosnak a pácienséhez, ha az valamiért nem tudja felkeresni a rendelőt. Általában a kérdés mögött eleve sérelem, elégedetlenség van. Egy nemtörődömnek érzékelt orvos, aki lerázza magáról a segítségkérést, egy család, aki tehetetlennek és egyedül hagyva érzi magát egy számára ismeretlennek és megoldhatatlannak tűnő helyzetben.

A kérdés lényege mindig az, hogy köteles-e az orvos kimenni, vagy sem. Ez a munkaköre része, vagy plusz szolgáltatás, amit akár vissza is utasíthat? És a hozzátartozók hogyan érhetnék el mégis, hogy az orvos kijöjjön? Mivel tudják érvényesíteni a jogaiak?

A kérdésre nem lehet könnyen, igennel vagy nemmel válaszolni. Mert mind a kettő igaz: az igen is és a nem is.

Igen, mert a háziorvos a rá vonatkozó jogszabályok alapján a praxisába tartozó pácienseknek ellátást nyújt akár a beteg otthonában is.

Nem, mert a rendelőben érhető csak el a megfelelő háttér (orvosi program, diagnosztikai eszközök, ápoló/asszisztens segítsége, megfelelő hely a vizsgálathoz), amelyek lehetővé teszik a felelős orvosi munkát.

Közelítsük meg a kérdést először az igen felől. A háziorvos indokolt esetben végez gondozást a beteg otthonában. Ez a feladat a krónikus betegségek gondozását jelenti, tehát nem sürgősségi ellátásról van szó. A háziorvos feladata a tervezett gondozás, tervezett időpontban és meghatározott céllal. Az esetek többségében mozgásukban korlátozott, idős páciensekről van szó, krónikus betegségekkel. A krónikus betegségekhez kapcsolódik egy terv is: időközönként laboratóriumi vizsgálattal, szükség esetén a gyógyszerek módosításával. A lényeg a tervezettség és az indokoltság. Nem kényelmi szolgáltatásról van tehát szó

Háziorvos? Körzeti? Családorvos?

Sok félreértés adódik pusztán a nevünkből is. A legtöbb helyen háziorvosnak neveznek minket, a szakvizsga papíromban is ez szerepel: a háziorvostan szakorvosa.

A háziorvos szóba sokan automatikusan belehallják azt is, hogy a háziorvos az az orvos, aki háznál gyógyít, tehát házhoz jön/jár. Én a “házi” szót elsősorban úgy értelmezem, hogy arról az orvosról beszélünk, aki a lakóhelyemhez közel elérhető, felkereshető. Ilyen értelemben szerencsésebb volt a régi “körzeti” megnevezés, és bár a név már nem él, körzetek még mindig vannak. A szabad orvosválasztás sok helyen csak névleges az orvos leterheltsége, vagy a nagy területet lefedő körzetek miatt.

Eközben az egyetemi tanszék, aki képez minket a Családorvosi Tanszék nevet viseli, tankönyveink többsége is ma inkább családorvoslásról beszél. Ez azt fejezi ki, hogy mi hosszabb távon, folyamatosan vagyunk kapcsolatban emberekkel, így lassan megismerjük a pácienseink életét, körülményeit, munkáját, családját. Az ellátás ebben a szemléletben tehát nem egy-egy találkozásból áll, hanem folyamatban áll össze az évek során.

Én saját magamra leginkább, mint “alapellátóra” gondolok. Azért tekintek így magamra, mert úgy gondolom, hogy én egyedül, mint orvos, nagyon kevés vagyok. Az alapellátásba beletartozik a körzeti nővér, a házi szakápolás, hospice, az önkormányzatok házi segítségnyújtása, a laboratóriumi és képalkotó hátterünk is. Sokkal jobban szeretek ebben a rendszerben gondolkodni, együttműködni. Nem kell, hogy mindig mindent én észleljek, kontrolláljak, nagyon sokszor elég egy jelzés, és a sok apró ellátásból áll össze az egész.

Ideális esetben így működne az alapellátás: rendszerként, ahol én, az orvos csak egy rész vagyok, speciális feladattal. Az adott háziorvosi praxisban dolgozók ismerik a pácienseiket. Tudják, ha van olyan, aki nem tudja felkeresni a rendelőt, ismerik a kórtörténetet. A páciens és a családja pedig ismerik a betegség természetét, tudják, hogy mikor következik a következő labor vagy szakvizsgálat. Nem egy-egy személyen múlik az egész, hanem ez egy folyamatos csapatmunka, amiben a fő szerep még mindig a páciensé, a saját égészségéért érzett felelősség és együttműködés miatt.

Jöjjön ki most, mert baj van…

Sajnos az orvos akkor tud kimenni, amikor neki alkalmas: munkaidőben, világosban és rendelési időn kívül. Minden más elvárás egyszerűen irreális.

A háziorvosnak nem feladata a sürgősségi ellátás. Természetesen ha úgy adódik, beleállunk: folyamatosan képezzük magunkat, segítünk… De sürgős esetben elsősorban nem minket kell keresni.

Én például biciklivel járok, a kosarába éppen befér az orvosi táskám. EKG-t már nem tudnék vinni magammal. Nem tudok szirénázva a város másik végébe sietni. De ha még gyorsan ki is megyek, egy szem orvosként nem sokat érek, ha valóban sürgősségi ellátást kell nyújtani. Ehhez minimum két (összeszokott) ember és megfelelő felszerelés is kell.

Ha tehát tényleg sürgősségi eset van, a mentőket kell hívni. Ha nem olyan súlyos és sürgős a helyzet, akkor el kell menni a rendelőbe. Ha ez lehetetlen, és indokolt az ellátás, az orvos előre egyeztetett időpontban fog sort keríteni a vizitre. A háznál történő ellátás elképzelhetetlen hosszabb egyeztetés nélkül. Az orvosnak készülnie kell, tudnia kell, mit vigyen magával, mire lehet szükség. Előtte át kell néznie az egész kórtörténetet, kell legyen egy terv a fejében, mielőtt kimegy. Én úgy gondolom, hogy a részletes kikérdezésnek, a panaszok felvételének még a házhoz menés előtt, telefonon meg kell történnie. Másképpen könnyen felesleg, pótcselekvés lesz, valódi ellátás helyett.

Amiért én nem szoktam házhoz menni

Nagyon ritkán megyek ki házhoz. Ennek nagyon egyszerű oka van: a legjobb ellátást a rendelőben tudom nyújtani. A páciens joga sérül, ha kimegyek hozzá, mert alacsonyabb színvolnalú ellátást kap.

Mindez könnyen belátható. A rendelőben vannak a diagnosztikai eszközeink. A rendelőben ott van a teljes számítógépes adatbázisunk, szabadon vissza tudom nézni a kórtörténetet, évekre visszamenőleg ki tudom keresni például a laboratóriumi értékek változását.

Látom a korábbi vizsgálatokat, leleteket. Kényelmes, megfelelő magasságú vizsgálóágyon tudok vizsgálni. Hozzáférek a gyógyszerek alkalmazási leiratához, így teljes felelősséggel tudok egyéni adagolást beállítani. Látom a gyógyszer-interakciókat. Látom a kórtörténetben a korábbi gyógyszereket, allergiákat. És nem utolsó sorban velem van egy kollégám is, aki segít, plusz információkat ad, vagy ha elfelejtek valamit, figyelmeztet. A rendelőben sokkal kisebb az esélye annak, hogy hibázzak, és sokkal nagyobb az esélye annak, hogy jó diagnózist adok és a megfelelő helyre küldöm tovább a pácienst.

Nem mellékes szempont az adminisztráció sem. Sokszor elmarad a háznál történő ellátás során a kórtörténetben való utólagos rögzítés: nem kerül bele az újonnan felírt gyógyszer, vagy a vizsgálati státusz. Ez később okozhat keveredést, dupla ellátást vagy elmaradt lépéseket.

Beszéljünk a pénzről is

A háznál történő ellátásnál általában úgy érzik a páciensek, hogy adniuk kell valamennyi pénzt. Érthető is ez a gondolkodás, túl azon, hogy leginkább régi reflex lehet ez. Hiszen tényleg plusz idő, plusz költség nekem a kijárás. Egy betegvizsgálat sokkal több időt vesz igénybe háznál, sokkal körülményesebbek a rutin mozdulatok, a szükséges dolgok táskában való keresgélése és a kézzel írt recept miatt is.

Ma jogszabály tiltja a hálapénz elfogadását, ennek ellenére a háziorvos elfogadhat pénzt a háznál történő ellátásért, ha az kényelmi okból történt. Természetesen előre megbeszélve, számlát adva és az orvos saját döntése alapján.

Én azonban ahhoz tartom magam, hogy nem fogadok el háznál történő ellátásért pénzt. Éppen azért, mert saját magamban kell a látogatásom célját tisztán látnom, és határokat húznom. Ha indokolt a háznál történő ellátás, akkor ez a munkám része: én döntöm el, hogy indokolt, én határozom meg az idejét (tervezett időben) és a célját is (tervezett gondozás, konkrét döntés).

Ha azonban a háznál történő ellátás nem indokolt, nem vagyok köteles kimenni. És egészen egyszerűen kényelmi ellátást nem vállalok, mert minden páciensünknek a lehető legjobb ellátást szeretném nyújtani, és ezt a rendelőben tudom megtenni.

Ezért van az, hogy a legutolsó pillanatig ragaszkodom ahhoz, hogy az idősebb, nehezen mozgó páciensek is eljöjjenek a rendelőbe. Nem kiszúrni akarok velük, hanem éppen a lehető legjobbat nekik: a tudásom legjavát, a legjobb körülményekkel, a legalkalmasabb időben.

Ha tetszett, ossza meg másokkal is!

5 thoughts on “Házhoz jön az orvos: ki kell jöjjön hozzám a háziorvosom, ha hívom?”

  1. Tisztelt Doktornő!

    A fentieket mind értem. De vannak esetek, amikor a házorvos tudja mi betege betegsége/betegségei, tudja , hogy milyen gyógyszereket írt ki neki, mit hogyan szed és tudja, hogy ezeknek ellenére vannak a betegnek az állapotában rosszabbodások. Ezt onnan tudja, hogy a beteg elmondja neki: doktor nem tudok bemenni a rendelőbe, mert annyira dagadt lett a lában, nem bírok elmenni., Doktor erre mégis azt mondja: fel kell jönni.
    Ezt hogy kell értelmezni? Nem azért mondta a beteg, mert kényelmes, hanem mert nem bír!! Es sajnos a háziorvos még azt sem kérdezi meg , hogy hogyan érzi magát, vagy legalább telefonon visszahívná a beteget, hogy esetleg javult e valamit az állapota, vagy rosszabb e.. Ezt sajnos nem tudom minősíteni jó szájízzel. És mit csináljon ilyenkor a beteg? Hívja ki magára a mentőt? aki elviszi , 4-6 órán át pihentetik a folyosón a kórházban , habár lehet hogy a háziorvos helyben is tudta volna enyhíteni a fájdalmait – mert ismeri a betegét!!

  2. DrNÉMETH Emőke

    Igazat adok az elöttem szólónak.Ha a beteget kórházban kivizsgálták,de állapota nem javult,és estleg elege van abból,hogy a sürgősségi osztályon padon fekve 12órát várt,hogy a megfelelő osztályra helyezzék.Jároképtelen.Igenis ki kell menni.Érdekes,amikor én az átkosban 7 évig voltam egyedül körzetiorvos,éjjel-nappal rendelkezésrre álltam a hozzám fordulokhoz.

  3. Nagyon tetszett a blog, de ezt bejegyzést nagyon szomorúan olvastam végig. Hála istennek, hozzám kijött a háziorvos (de én soha nem éltem vissza ezzel, életemben 3 ilyen eset volt). Egy rákos beteghez, egy súlyos mozgásszervi problémával küzdőhöz, egy COPD-s beteghez igenis ki kell menni (most csak 3 példát mondtam, de ezek igenis olyan állapotok, amelyek – ha nincsen segítő családtag és nincsen autó – megakadályozzák a beteget abban, hogy elmenjen a rendelőbe.

    „A páciens joga sérül, ha kimegyek hozzá, mert alacsonyabb színvonalú ellátást kap” – ez nem igaz.

    A diagnosztikai eszközei, a teljes számítógépes adatbázisa stb mit sem ér a tudása nélkül.
    „évekre visszamenőleg ki tudom keresni például a laboratóriumi értékek változását” – irreális.

    „Kényelmes, megfelelő magasságú vizsgálóágyon tudok vizsgálni” – ha fel tud rá mászni a beteg. Ez az ön kényelme és nem a járni nem tudó betegé.
    „Hozzáférek a gyógyszerek alkalmazási leiratához, így teljes felelősséggel tudok egyéni adagolást beállítani. Látom a gyógyszer-interakciókat.” – mindez ma már mobilon is elérhető.
    „velem van egy kollégám is, aki segít, plusz információkat ad, vagy ha elfelejtek valamit, figyelmeztet. A rendelőben sokkal kisebb az esélye annak, hogy hibázzak” – a kolléga nem felelős az ön diagnózisáért.

    Ön most magát védi vagy…?

    Lehet, hogy én vagyok már túl idős, de visszasírom a régi háziorvosi időket. Vidéken nőttem fel, a háziorvosunk, Dr. Márkus Sándor nevére ma is emlékszem – mifelénk előre köszöntek a doktor úrnak, aki fantasztikus memóriával és empátiával rendelkezett, és a visszarendelt beteget, ha kellett (mert nem ment vissza időben pl.), az utcán is megállította; a sápadt kamaszgyereket berendelte; a műtött betegét, ha már otthon volt, felhívta – ehhez akkoriban sem számítógép, sem diagnosztikai eszközök nem álltak rendelkezésre. Volt egy orvosi táskája és egy papírcetlikkel teli naplója. És kiment házhoz. Nem kért és nem fogadott el pénzt sem a szüleimtől, sem tőlem soha.

    Az adminisztráció egy tablettel megoldható és ez nem valid érv amellett, hogy nem megy ki beteghez.
    De mindez az ön döntése, amit tiszteletben tartok, csupán az érvelése szomorított el.

    „De ha még gyorsan ki is megyek, egy szem orvosként nem sokat érek, ha valóban sürgősségi ellátást kell nyújtani.”

    Meg lehet halni a rendelőintézetben is.

    1. Szerintem több mindenben ugyanúgy látjuk: szerintem is vannak esetek, amikor a munkánk része a háznál történő ellátás. Amikor indokolt, meg is teszem. De a tapasztalatom az, hogy a többség inkább kényelmi okú, és én ezekbe nem akarok belemenni.
      Azt fontos még látni, hogy amikor magamat védem, akkor a pácienst is védem! Ember vagyok, hibázok, rosszul döntök, kapkodok. Ez benne van a munkámban, és azzal tudom kivédeni, hogy olyan rendszert állítok fel, amiben a legkevesebb a hiba lehetősége. Az én rendszerem ilyen, ahogyan a cikkben leírtam, én így tudok felelősséget vállalni a páciensekért. Nekem ezek a határok kellenek.
      (Saját eszközön, tableten, laptopon egyébként nem tárolhatok betegadatokat – adatvédelmi okból, és a legtöbb orvosi program nem is alkalmas erre.)
      Az pedig teljesen igaz, hogy a saját életem számomra fontosabb, mint a betegeimé.

      1. Tisztelt „egyorvos”!

        Azt hiszem, a betegek nagy része nevében visszautasíhatom azt, hogy kényelmi okokból kérnénk a házirovost otthoni betegellátásra.
        Még gyermekkoromban is ha lázas betegek voltunk a háziorvos szó nélkül kijött a rendelési idő után.
        Bármilyen hihetetlen lehet, de sok családnak nincs autója és pl. egy fertőző betegség esetén még egy szomszédot sem lehet megkérni arra, hogy figyen fel a rendelőbe.
        Barátnőm idős édesanyjának bedagadt a lába, a háziorvos nem volt hajlandó kimenni, küldjön róla fotót, mondta.
        Nem tudom a kedves doki mit szólt volna, ha később kiderül, hogy trombózis és akár súlyos dolog válik belőle, mert nem volt hajlandó megvizsgálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük