Skip to content

háziorvos

Maga most tényleg végig fog hallgatni?

A napokban egy idősebb páciens keresett meg a rendelésen. Időpontra érkezett, és tudni lehetett, hogy a friss leleteit szeretné megbeszélni. Így mielőtt behívtam volna, gyorsan átolvastam ezeket a leleteket. Tehát sok mindent tudtam már róla, csak azt nem, hogy mi az, amiben éppen rám van most szüksége. Mit tehetek hozzá én a betegsége történetéhez? Belépett, kissé bizonytalanul állt meg az asztalomtól távolabb. Hellyel kínáltam, közelebb jött, végül leült. – Miben… Read More »Maga most tényleg végig fog hallgatni?

Minden, amit a beutalóról tudni kell

Naponta hihetetlen mennyiségű beutalót írunk a háziorvosi rendelőben, és még több lenne, ha engednénk a páciensek minden elvárásának és kérésének. Nem is csodálkozom, ha sokan csak a beutaló-gyárost látják bennünk… Én azonban gyógyítani szeretek, azaz vizsgálni, gondolkozni és dönteni. Ezért fontosnak tartom, hogy teljesen egyértelmű legyen, hogy mire is való a beutaló. Mi a beutaló jelentősége? A beutaló valójában egy szakvélemény. Az orvos arról nyilatkozik benne, hogy a beteget megvizsgálta… Read More »Minden, amit a beutalóról tudni kell

Kösz, én jól vagyok, tartjuk a frontot…

Örülök, ha megkérdezik, hogy bírom a munkát mostanában, főleg amióta olyan kézzelfoghatóan itt van a járvány a maga realitásaival. Sejthető, hogy megterhelő nap mint nap, annyi nehéz élethelyzetet látunk… valahol ijesztő is ez az egész, az átvezénylésekkel, átszervezésekkel, egyik napról a másikra hozott döntésekkel és folyamatos újratervezéssel. Sokszor van, hogy automatikusan mondom, hogy „kösz, én jól vagyok”, és hirtelen tényleg alig jut eszembe az a kapkodó, kissé fullasztó érzés, ami… Read More »Kösz, én jól vagyok, tartjuk a frontot…

Egy év és tovább

Az új év beköszöntével az egyorvosnaplója blog is ünnepel: nagyjából egy éve tettem az oldalt nyilvánossá, és kezdtem rendszeresen bejegyzéseket írni. Emlékszem, ahogyan az első ötletektől eljutottam a konkrét elképzelésekig, majd hosszú tervezgetés, olvasás után belevágtam. Sokan segítettek, sokan bátorítottak. És azóta is a visszajelzések azok, amik leginkább lendületet adnak, és irányítják a gondolataimat a soron következő témák felé. Az elmúlt évre visszatekintve jó felidéznem azt is, hogy az induláskor… Read More »Egy év és tovább

Ezt tanultam önkormányzati bizottsági tagként

Egy korszak hamarosan lezárul számomra. November óta voltam külső (nem képviselő) tagja a helyi önkormányzat Humánügyi Bizottságának. Ez a munkám most véget ér, pontosabban maga a bizottság szűnik meg, a helyi SzMSz módosítása következtében. Visszatekintés a bizottsági munkámra Talán túl fellengzős “korszaknak” nevezni egy igen rövid, összesen nyolc hónapon át tartó időszakot. Mégis meghatározó volt számomra, és rengeteget tanultam, formálódtam. Hálás vagyok, hogy része lehettem. Politikai okból ér véget ez… Read More »Ezt tanultam önkormányzati bizottsági tagként

Érvek a háziorvosi előjegyzés mellett

Lobbizni szeretnék a háziorvosi előjegyzésért. Arra vágyom, hogy ez legyen a normális, a megszokott. Mert éppen a mostani pandémia mutatta meg az igazi veszélyét annak, ha egy szűkös, szellőzetlen rendelőben hosszú ideig együtt várakozik a kismama, a krónikus betegségben szenvedő, az influenzás és a jogosítványát hosszabbító. Képzeljünk el egy szép októberi napot. Egészen idáig gyönyörű vénasszonyok nyara volt, aranyló napsütéssel, színes falevelekkel, csodás kirándulásokkal. Ma azonban hirtelen hidegebbre fordult az… Read More »Érvek a háziorvosi előjegyzés mellett

Távgyógyító lettem

Távgyógyítóvá válásom gyakorlatilag egyik napról a másikra történt. Hétfőn még nagyjából 15 embert végigvizsgáltam felső légúti panaszokkal. Aztán kedden már mindenkit hazaküldtünk, és kértük, jelentkezzen telefonon. Volt tehát egy napunk átállni, váltani, levetkőzni a régi rutinjainkat, és kitalálni, hogy hogyan működhet mindez hatékonyan és biztonságosan. Most már eltelt több mint egy hónap a távgyógyításban, tanulunk mi is, és alkalmazkodnak a betegeink is. Azóta megjelentek új lehetőségek, alkalmazások, online diagnosztikai felületek,… Read More »Távgyógyító lettem

Koronavírus – hogyan vészeld át otthon?

Ahogyan nő az igazolt koronavírussal fertőzöttek száma, úgy fog változni az enyhe tünetekkel megbetegedettekhez való orvosi hozzáállás is. Az adatok szerint nagyjából a fertőzöttek 80%-a viszonylag enyhe tünetekkel vészeli át a betegséget. Természetes, hogy ezekben az esetekben nem szükséges a kórházi ápolás: tartalékolni kell az erőforrásokat, szakembereket és eszközöket a súlyos állapotú betegeknek. Számíthatunk tehát arra, hogy mi magunk, vagy közeli családtagunk otthon fogja átvészelni a fertőzést, és esetleg rászorul… Read More »Koronavírus – hogyan vészeld át otthon?

Koronavírus – amit te tehetsz

Frissítés március 4-én. A héten kiadott új eljárásrend szerint koronavírus fertőzés alapos gyanúja esetén telefonon kell felvenni a kapcsolatot a háziorvossal. A beteg otthonában történő fizikális vizsgálat nem szükséges, hanem a Nemzeti Népegészségügyi Központtal való konzultáció után a Mentőszolgálat speciális védőeszközökkel felszerelt egysége gondoskodik a beteg kórházba szállításáról. Tömegközlekedés, taxi igénybevétele tilos, saját szervezésben a beteg csak közeli hozzátartozó saját gépkocsijával szállítható. Szoktak lenni járványok. Gondoljunk csak a majdnem minden… Read More »Koronavírus – amit te tehetsz

Miben segíthetek?

Mindig ezt a kérdést teszem fel nyitásként az orvosi viziten. Ez nem csak megszokás vagy rutin kérdés, hanem komolyan így gondolom: az a lényeg, hogy itt és most miben segíthetek, mi az amit én tehetek hozzá a gyógyuláshoz vagy az egészségmegőrzéshez. Így történt ez akkor is, amikor az egyik rendelésen kérték, hogy soron kívül hívjak be vizsgálatra egy idős hölgyet, mert rosszul van. Alacsony, hosszú ősz hajú nő volt, egyszerű… Read More »Miben segíthetek?