Ezt tanultam önkormányzati bizottsági tagként

Egy korszak hamarosan lezárul számomra. November óta voltam külső (nem képviselő) tagja a helyi önkormányzat Humánügyi Bizottságának. Ez a munkám most véget ér, pontosabban maga a bizottság szűnik meg, a helyi SzMSz módosítása következtében.

Visszatekintés a bizottsági munkámra

Talán túl fellengzős “korszaknak” nevezni egy igen rövid, összesen nyolc hónapon át tartó időszakot. Mégis meghatározó volt számomra, és rengeteget tanultam, formálódtam. Hálás vagyok, hogy része lehettem.

Politikai okból ér véget ez a feladatom, bár én magam soha nem tekintettem a bizottsági tagságra politikai szerepként. Amikor a bizottság elnöke felkért, nem kérdezte meg a politikai hovatartozásomat. Annyit tudott rólam, hogy szeretem a munkám, szívügyem a prevenció, és szívesen végzek társadalmi munkát. Ismerettségünk is annak volt köszönhető, hogy önkéntes munkát végeztem egy helyi, kisgyerekes anyákat segítő klubban.

Elképzelhető, hogy ha megkérdezi, mégis milyen ideológiák, értékrendek mentén gondolkozom, nem kér fel a tagságra. Vagy éppen emiatt mégis felkér. De mindegy is, mert nem kérdezte meg. Bizalmat kaptam, és tőlem telhetően igyekeztem élni ezzel a bizalommal.

Vannak elvek, ideológiák és értékek, amelyek mentén gondolkozom: ezek együtt adnak egy beállítottságot, amit akár pártokhoz is lehet kötni. Ugyanakkor nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy ennek a politikai beállítottságomnak vajmi kevés köze van a pártpolitikához, a “nagyokhoz”. Szívesen politizálok, ha arról van szó, hogy a döntéseinket értékek mentén vizsgáljuk meg alaposan: ez szükségszerűen azt is jelenti, hogy az egyik fontosat előnyben kell részesítsük a többi fontossal szemben. De egyáltalán nem szeretnék politizálni akkor, ha ez azt jelenti, hogy a döntéseinket ne szakmai vita, hanem pártszimpátiák alapján hozzuk meg.

Belátom, naivitás volt a részemről: úgy gondoltam, egyszerű bizottsági tagként távol maradhatok a pártszimpátiák menti törésvonalaktól. Így aztán nem is foglalkoztam a háttérben zajló konfliktusokkal, a szakmaiságra és az elképzeléseim megvalósítására koncentráltam.

Ez a poszt most egy kis összegzés magam számára, és búcsú is ettől a rövid időszaktól. Valahol megkönnyebbülés is, hogy véget ér: nem egy hálás szerep látszólag a döntéshozás részese lenni, ugyanakkor látni belülről, hogy milyen kicsi a mozgástér a nagy gépezetben egy-egy ember számára. Bárhogyan is dolgozzam, bármilyen irányt is képzeljek el, mindig lesz olyan, aki szerint totális hiba az egész. Ezzel az érzéssel pedig folyamatosan együtt kell élni.

Rövid bizottsági munkám alatt a legfontosabb, amit megtanultam, az az, hogy ne irigyeljem a döntési pozícióban lévőket. Messziről és a kezdetekben minden sokkal egyszerűbbnek tűnik. Mintha rendszerproblémákat puszta jó szándékkal és néhány tollvonással meg lehetne oldani… A valóság az, hogy minél több tudásom lesz egy kérdésről, annál bonyolultabbá is válik. Lassan mindenről kiderül, hogy nem lehet “csak úgy” hozzányúlni, vagy olyan rendszerszintű kérdésről van szó, amelyben helyi önkormányzati szinten kevés mozgásterünk van. Szóval csak óvatosan a vezetők kritizálásával!

Ugyanakkor pont emiatt van bennem hiányérzet és csalódás. Szerettem volna néhány számomra fontos dolgot végigvinni, de csak a tapogatózásig jutottam (információszerzés, pályázatkeresés és némi halvány vita a bizottságban). Nehéz most úgy búcsúzni a bizottsági tagságtól, hogy nem tudtam megvalósítani azt a néhány célomat sem, amellyel érkeztem az önkormányzathoz.

Politika és egészségügy

Az egyik internetes orvosi fórumon nemrég kisebb vita volt arról, hogy mennyire engedjük a “politizálást” a – különben teljesen szakmai – beszélgetések témái közé. Már amennyire politika az, hogy kritikával illetjük az aktuális intézkedéseket, vagy felhívjuk a figyelmet azok gyakorlati alkalmazása során felmerülő anomáliákra.

Egy ilyen vita során fogalmazott így egy idősebb kolléga, a fiatalok felé fordulva:

Az egészségügy nem politikamentes, drága fiatal barátaim.”

Megszólítva éreztem magam, és szíven ütött a valósága. Azzal, hogy orvos lettem, vállaltam ezt is. Tulajdonképpen én mindig is így gondolkoztam: valahogy felelősnek éreztem magam a társadalom felé is.

Úgy gondolom, hogy különösen igaz ez a háziorvosokra. Leginkább azért, mert háziorvosként önkormányzati feladatot veszünk át. Területi ellátási kötelezettségünk lesz, ezzel felelősségünk is egy település lakossága iránt, így alapvető, hogy együtt tudjunk és akarjunk működni az önkormányzattal és a jogalkotókkal. Bármit teszünk, folyamatosan képviseljük a praxisunkat (“körzetünket”) is: nekik akarunk jobb ellátást, elérhetőbb prevenciót, gördülékenyebb utakat. Minél kisebb településről van szó, annál inkább igaz ez.

Háziorvosként nem nyilatkozhatok elhamarkodottan sem az országos, sem a helyi döntéshozókról, nem kritizálhatom alapos megfontolás és ezernyi átgondolás nélkül a vezetőket. Egyszerűen azért, mert a betegeimet is képviselem. Ugyanakkor ha látok olyat, ami nem működik jól, vagy olyan döntést, ami nem válik be a gyakorlatban, azt a lehető legmegfontoltabban jeleznem kell, és tenni ellene.

Ez valóban a szó legjobb értelemében vett politikusi szerep: lavírozás, józanság, képviselet azokért az emberekért, akik rám lettek bízva.

Azt is megtanultam, hogy a jogértelmezés egy külön tudomány. Eddig úgy gondoltam a jogra mint egyértelmű és kristálytiszta útmutatásra. Ha kérdés van, elég megnézni a jogszabályt, és már tudjuk is, mi a teendő. Most már nem merném ezt olyan biztosan állítani. A jogszabály értelmezése komoly munka, hihetetlen odafigyelést és precizitást igényel. És azt is látnunk kell, hogy végső soron a “helyes” értelmezésről a politikai akarat fog dönteni. Ez a tapasztalatom kifejezetten hasznos lesz háziorvosként. (Bizonyára nem sokan tudják, de a háziorvosi munka jelentős részét teszi ki a jogszabályok és eljárásrendek böngészése.)

Az önkormányzat előző felépítésében nem volt külön felelőse az egészségügyi témáknak. Gesztusértékű is volt tehát az, hogy a novemberben alakult új bizottságban meghívtak egy orvos tagot (ekkor lett Humánügyi Bizottság a neve: szociális, egészségügyi, kulturális, sport és oktatás ügyei tartoztak hozzá). Értékeltem ezt a gesztust, de úgy érzékeltem, hogy elhanyagolt, kissé mostohagyermek az egészségügy az önkormányzati struktúrában. Az első feladatom az volt, hogy egyáltalán definiáljam a helyem és megtaláljam azokat az utakat, ahol a leghatékonyabban tudom képviselni az elképzeléseimet.

Biztos vagyok abban, hogy vannak nálam sokkal rátermettebbek erre a pozícióra. Olyanok, akik sokkal agilisebben, határozottabban vagy célratörőbben tudják majd képviselni az egészségügyet az önkormányzaban. Nem tudom, hogy kik lesznek a tagjai az új, Szociális és Egészségügyi Bizottságnak, én csak azért drukkolok, hogy egyáltalán legyen orvos, vagy más egészségügyi dolgozó a tagja. Sajnos gesztus lesz az is, ha az új bizottságban nem kap helyet egészségügyi szakember.

Bár hivatalosan véget ér a szerepem a helyi önkormányzatban, követni fogom a helyi eseményeket, és ha lehetőségem van rá, formálni is szeretném az egészségüggyel kapcsolatos témákat.

Két szívügyem van, ezeket látom én most fontosnak és valódi változást hozónak a városunkban.

  1. A háziorvosi ügyeleti rendszer átláthatóbbá tétele, az ügyeleti céggel kötött szerződés újragondolása, szükség esetén új szerződés kötése. Sajnos a jelenlegi szerződés az ügyeleti céggel nem tartalmaz lehetőséget arra, hogy az önkormányzat (mint megbízó) számon kérhesse a szerződésben foglaltak teljesítését. Az ügyeleti rendszer – mind a nappali, mind az éjszakai – bonyolult, nehezen átlátható. Nincs az önkormányzatban az egészségügyi alapellátást érintő panaszkezelési protokoll, miközben az ügyelet általános megítélése a lakosság körében sajnos nagyon rossz.
  2. Egészségfejlesztési Iroda létrehozása. Hogy mi is ez, ebben a cikkben részletesen megtaláható. Nagy vágyam, hogy nálunk is legyen egy EFI, de tudom, hogy sokkal meggyőzőbbek lennének az érveim, ha találnék rá forrást is. Sajnos a pályázatok lezárultak, jelenleg nem elérhetőek, és nem lehet egyelőre tudni a közeljövő terveit sem.
    Ezzel együtt nem tartom lehetetlennek a saját erőből történő megvalósítást sem, fel lehetne építeni egy részben önfenntartó modellt, amelyben a hosszú távú nyereséget a lakosok egészsége jelenti. Több pénz a prevencióra = kevesebb pénz a tűzoltásra, tehát valójában megtakarításról beszélünk, de távlatban nézve, nem választási ciklusban gondolkozva.
    Emellett én úgy látom, hogy városunkban elsősorban nem a fizetőképesség a prevenció akadálya, hanem a megfelelő szakmai színvonalú szolgáltatások elérhetősége nehézkes (gyógytorna, dietetikai tanácsadás, egészségi állapot felmérése, egyéb életmódi tanácsadás).

Így érintettek tehát engem a közelmúlt politikai eseményei városunkban. Annak örülök, hogy nem a munkám minőségével, és egyáltalán nem a szakmai meglátásaim megalapozottságával volt probléma. Ezekre negatív visszajelzést eddig nem kaptam. Konstruktív és jó hangulatú munkaként éltem meg a bizottsági üléseket; tiszteletet kaptam és adtam. Sajnálom, hogy csak ennnyi lehetőségünk volt a közös munkára.

dr. Erdélyi Kamilla – egyorvosnaploja.hu

Ha tetszett, ossza meg másokkal is!
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük