Jaj, ezek a negatív orvosok!

Az utóbbi időben figyeltem fel arra, hogy mennyire negatív a mi munkánk. Mintha mindennek csak a visszáját néznénk, vagy inkább alulról, a fenekét… Fókuszunk a baj, a fájdalom, miközben minden erőnkkel abban reménykedünk, hogy nincs. Keresünk, hogy ne találjunk. Vizsgálunk és közben abban bízunk, hogy a vizsgálódásunk eredménytelen marad.

Először is minden leletnek akkor örülünk, ha negatív. Megnyugszunk a semmitmondó sablonszövegektől, az unalmas státuszleírásoktól. Örömmel konstatáljuk, ha a visszaérkezett tesztkérésen szerepel a bűvös “negatív” szó. A vizsgálatok jó részét eleve azért kérjük, hogy a kezünkben legyen a negatív lelet. Így körbeérünk: körbebástyázzuk magunkat a sok negatívval, hogy végre elég bátrak lehessünk ahhoz, hogy mondjunk valami pozitívat is.

A munkánk során csak költjük a GDP-t, két kézzel szórjuk a biztosító pénzét: laborok tömkelege, itt egy beutaló, ott egy képalkotó. Közben keresőképtelennek minősítünk erejük teljében lévő hasznos munkavállalókat, de garanciát nem adunk, hogy később jobb munkaképességgel adjuk majd őket vissza. Nincs termék, nincs produktivitás, csak költés és kiesés. A haszon csak közvetett és távoli: ahhoz, hogy lássuk, fel kellene szállnunk, elrugaszkodva a békák perspektívájából.

Végső soron a találkozásaink legfőbb célja az, hogy többet ne lássuk az adott pácienst, de legalábbis minél ritkábban. Akkor dolgozunk jól, ha az orvos-beteg találkozásainkba belesűrítünk mindent, ami fontos: adunk elég támpontot, magyarázatot, megtanítjuk, hogy felismerje és képes legyen kezelni a saját fizikai állapotát, ne érje váratlanul a betegség romlása se.

Ha jól ráérzünk a kezelésre, akkor a páciens nem jön vissza: a pozitív visszajelzés egyenlő azzal, hogy nincs semmilyen visszajelzés.

Lehet, hogy most te is szörnyen negatívnak látod ezt a bejegyzést, pedig csak azt szeretném elmesélni, hogy a munkámban mennyire más látószögből figyelem az életet. A szépséges hímzés visszáját nézem, és örömet találok ebben, mert olyan ez, mintha egy titkot láthatnék: megsejthetem, hogy valójában hogyan áll össze ez az egyedi és szemet gyönyörködtető kézimunka.

Csak szeretném valahogyan elmagyarázni azt, hogy innen nézve súlyosabb a járvány, kétségbeejtőbb az átlagos egészségtudatosság, több a felelőtlen döntés. Innen nézve lehetne több korlátozás, határozottabb szűrőprogramok, több szankció és tudatosabb iskolai egészségnevelés.

De leginkább azt szeretném megmutatni, hogy mennyire nehéz megtalálni ebben a munkában napról napra azt, ami erőt ad. Itt állok a hímzés visszáján, és tudom, hogy a színe milyen gyönyörű, bár csak ritkán nézhetem meg. A gyógyulást, a terápiám hatásosságát általában csak elképzelni tudom. Néha, amikor én is megérintődöm egy-egy találkozás során, kapok egy kis ízelítőt a gyógyítás erejéből. Ennyi az én kézzelfogható sikerélményem.

A jól végzett háziorvosi munka eredménye tehát “negatív”. Ebben kell megtalálnom a feltöltekezést, tudatosan kutatni a pozitívat: megragadni, közel engedni, és… sikerélményként megélni.

dr. Erdélyi Kamilla – egyorvosnaploja.hu

Ha tetszett, ossza meg másokkal is!
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük