Koronavírus – hogyan vészeld át otthon?

Ahogyan nő az igazolt koronavírussal fertőzöttek száma, úgy fog változni az enyhe tünetekkel megbetegedettekhez való orvosi hozzáállás is. Az adatok szerint nagyjából a fertőzöttek 80%-a viszonylag enyhe tünetekkel vészeli át a betegséget. Természetes, hogy ezekben az esetekben nem szükséges a kórházi ápolás: tartalékolni kell az erőforrásokat, szakembereket és eszközöket a súlyos állapotú betegeknek.

Számíthatunk tehát arra, hogy mi magunk, vagy közeli családtagunk otthon fogja átvészelni a fertőzést, és esetleg rászorul a mi segítségünkre, ápolásunkra.

A koronavírus fertőzés elsősorban lázzal, száraz köhögéssel és légszomj érzésével jár. A magas láz igen rossz közérzetet, fejfájást, szapora szívdobogást, és esetenként szapora légvételt okoz.

A koronavírus-fertőzés oki terápiájára alkalmas szer (vírusok szaporodását gátló gyógyszer) jelenleg nem elérhető, illetve a kezelésre alkalmasnak ígérkező gyógyszerek használata kórházi körülmények között, súlyos állapotú betegeknél megfontolandó. Antibiotikumok használata teljesen hatástalan, értelmetlen.

Enyhe tünetekkel járó esetekben tehát a támogató (szupportív) terápiára kell koncentráljunk. Ez azt jelenti, hogy enyhítjük azokat a tüneteket, amelyeket a vírusfertőzés következtében létrejött gyulladásos reakció okoz: láz, fájdalom, légszomj,

  1. Legyen otthon lázmérő! Naponta kétszer mérjük meg a lázunkat, ez támpontot ad a saját állapotunk felmérésében, a tüneteink értékelésében, és fertőzés lefolyásának megítélésében.
  2. Legyen otthon láz- és fájdalomcsillapító, elsősorban paracetamol hatóanyag tartalmú gyógyszer!
    A francia egészségügyi miniszter számolt be arról, hogy tapasztalataik szerint az ibuprofen és aspirin hatóanyag tartalmú gyógyszerek súlyosbíthatják a koronavírussal fertőzöttek állapotát. Ez egy tapasztalati beszámoló, jelenleg klinikai vizsgálatok nem igazolták, nem ismertek az adatok sem, ami alapján az állítást megfogalmazták. Így a valódi jelentőségét sem ismerjük, mindenesetre preferáljuk koronavírus fertőzés esetén a paracetamol tartalmú készítményeket!
  3. Szigorú elkülönítés!
    Természetesen szigorúan otthon kell maradni, a családtagoktól is lehetőség szerint elszeparálódni.
  4. Szellőztessünk sokat!
    Hideg, párás, friss levegő sokat enyhíthet a légszomj tünetein, és a levegő vírus-koncentrációját is csökkenti.
  5. Fontos a bő folyadékfogyasztás, ágynyugalom, kiegyensúlyozott étrend.

Mindezek mellett egy új készséget is el kell sajátítanunk: fel kell tudnunk mérni a saját vagy hozzátartozónk állapotának súlyosságát!

Olvassuk sok helyen, hogy elsősorban az idősebbek, vagy krónikus betegségben szenvedők veszélyeztetettek a súlyos szövődményekre. Ne ringassuk magunkat ennek alapján hamis magabiztosságba! Bárkinél alakulhat ki szövődmény, bárki szorulhat átmenetileg lélegeztető-gépre, függetlenül az életkorától és az egészségi állapotátától.

Életbevágó tehát, hogy észre tudjuk venni azt a pontot, amikor kórházi felvételt kell kérni.

Sajnos a háziorvos nem vállalhatja fel az otthon koronavírus fertőzéssel ápoltak állapotának személyes ellenőrzését. Igen veszélyes lenne ez a praxis többi betegére nézve, nagyon megnövelné annak a kockázatát, hogy maga az orvos váljon a vírus terjesztőjévé. Elsősorban telefonos konzultációban, távsegítségben kell gondolkodnunk tehát.

Mire figyeljünk konkrétan az ápolás során?

A fertőzés súlyosságának megállapításában legfontosabb tünet a légszomj.

  • Figyeljük meg, hogy a légszomj nyugalomban is jelentkezik-e, vagy csak fizikai megterhelésnél!
  • Csillapítsuk a lázat! A láz önmagában szaporább légvételt, magasabb pulzust okoz. Lázcsillapítással sokat javíthatunk a beteg állapotán.
  • Mérjük meg a légzésszámot! Fél percen keresztül számoljuk a légvételeket, majd szorozzuk meg kettővel. 12-20 között normális.
  • Mérjük meg a pulzusszámot, a légzésszámhoz hasonlóan! Magas pulzusszám is az állapot súlyosbodására utal. 90 feletti pulzusszám esetén mérjünk lázat, és szükség esetén csillapítsuk.
  • Figyeljük meg a légzések mélységét. Felületes, kapkodó légzés a súlyosbodás jele!
  • Figyeljünk a megfelelő folyadékfogyasztásra. Ezt úgy tudjuk felmérni, hogy feljegyezzük a vizelet gyakoriságát, és nagyjából követjük a mennyiségét. Ha 24 órán keresztül a betegnek nincs vizelete, hívjunk orvost!

FIGYELEM! A fenti légzés- és pulzusszám ajánlások felnőttekre vonatkoznak. Gyermekeknél jóval szaporább légzés és pulzus is teljesen normális! Például 1-5 év közötti gyermek átlagos normális értékei: légzésszám esetén 25/perc, pulzusszám esetén 100/perc.

Kétség esetén kérjünk segítséget telefonon a gyermekorvostól!

Ezek alapján naponta többször is végezzük el az állapotfelmérést, így nyomonkövethetjük a betegség alakulását. Ha eltérést tapasztalunk, telefonon konzultáljunk háziorvosunkkal. Ilyenkor további tisztázó kérdésekkel pontosítjuk a beteg állapotát, tudunk tanácsokat adni az ápolásban, és szükség esetén értesítjük a mentőszolgálatot.

Asztmásoknak segítség: http://egyorvosnaploja.hu/koronavirus-amire-figyelj-asztmaskent/

Ha tetszett, ossza meg másokkal is!
  •  
  •  

68 thoughts on “Koronavírus – hogyan vészeld át otthon?”

  1. Herczeg Gyöngyi

    Asztmasoknak mit kell tudni? Nekem napi szinten van legszomjam, szteroidot hasznalok.
    Köszönöm

    1. Mindenképpen folytatni kell a terápiát, ahogyan eddig. Ha szükséges, változtatni kell rajta. Légszomj felmérésének szempontjaiban nincs különbség. Tünetek esetén telefonos kapcsolat a háziorvossal.

  2. Varga Zsuzsanna

    Tisztelt Doktor Úr!
    Megtenné, hogy név szerint sorolna fel láz és fájdalomcsillapító gyógyszereket, melyeket ajánl?!
    Nagyon köszönöm és a leírtakat is!

    Jó egészséget!
    Zsuzska

    1. Szándékosan nem írok az oldalamon termékneveket.
      Ajánlom a webbeteg.hu gyógyszerkeresőjét, itt lehet hatóanyagnévre keresni. Vagy személyesen érdeklődni a gyógyszertárban.
      Itt a kereső: https://www.webbeteg.hu/gyogyszerkereso/paracetamol

      Szerintem az a lényeg, hogy legyen otthon valamilyen láz- és fájdalomcsillapító gyógyszer, a hatóanyag nem annyira lényeges. Annak, hogy kerüljük az ibuprofent, a valódi jelentőségét nem ismerjük, nincs igazolva ez a tapasztalat.

      1. Kedves Doktornő,

        enyhe tünetek, pl. hőemelkedés, izomfájdalmak, fejfájás, torokfájás-kaparás, levertség, minimálus száraz köhögés esetén laborvizsgálatok nélkül hogyan különböztethető meg a koronavírus-fertőzés influenzától, más betegségtől? Válaszát előre is nagyon köszönöm!

        1. A Kalmopyrin hatóanyaga az aszpirin. Igen, megfelelő, nagyon jó láz- és fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő. Koronavírussal kapcsolatban még kevés az adat.

        2. Szenkovics Maria

          Igaz -e,hogy aki influenza elleni védőoltást kapott annak pozitív koronavirus tesztje lenne,Ha tesztelnék.

          1. Erről nem tudok. Ellenanyag teszt esetén (ezt nézik vérből) gyakorik az ál-pozitivitás. Ez azt jelenti, hogy olyan ellenanyagot jelez pozitívan, ami valamilyen más kórokozó ellen termelődött, és ez természetesen lehet valamilyen oltásra termelődött ellenanyag is. Ezért ellenanyag teszt eredményének elemzésekor nagyon körültekintőnek kell lenni. Össze kell vetni a tüneteket, a kórtörténetet, a teszt elvégzésének időpontját és az ellenanyag típusát (IgM, IgG). Javasolt az ellenanyag tesz ismétlése is 1-2 hét elteltével, ez segítheti a teszt megfelelő értékelését.

  3. Tisztelt Doktornő.
    Várandós vagyok, február elején átestem egy influenza vírus fertőzésen, akkor is paracetamol tartalmú készítményeket kaptam, kis adagban. Kiderült, hogy a májam nem bírja a gyógyszert, emelkedtek a májenzim szintek, fájt a gyomrom stb… Milyen más gyógyszerrel keszülhetnék a koronavirus fertőzés kezelésre? Köszönöm válaszát.

    1. Kedves Zsuzsa! Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni így távolról. A leírtak alapján semmiképp sem ajánlott Önnek a paracetamol.
      A választott gyógyszer függ a magzat korától, aktuális tünetektől is. Mindig egyéni mérlegelést igényel várandósok esetén a fájdalomcsillapítók alkalmazása.

      A lényeg az, hogy legyen otthon valamilyen lázcsillapító, a vény nélkül kaphatók mindegyike jó. Használatuk esetén mindenképpen konzultáljon orvossal.

  4. Tisztelt Doktornő!

    3 éves korom óta asztmás vagyok.
    Immár 33 éve. Szteroidot szedek folyamatosan.
    Szeretnék érdeklődni, hogy jelenleg 3 napja fejfájás és éjszaka néha orrvérzésem van.
    Nehezebb légzés a megszokottnál, nátha, lázam nincs.
    Ön szerint paracetamol tartalmú gyógyszert kezdjek el szedni?
    Az asztma a krónikus veszélyezett csoportba tartozik a jelenlegi vírusnál?

    Válaszát előre is Köszönöm

  5. Sárközi Imréné

    Hetven éves vagyok legalább több mint két hete fáj a torkom semmi más különöset nem veszek észre a torokfertötlenités nem ér semmit algopirint szedek most egy napja lázam nincs és mégcsak nem is köhögök de úgy érzem az egész torkom mintha égne érdeklödném utalhat koronavírus rá vagy sima influenza?

    1. A tünetek alapján nem lehet megkülönböztetni más vírusfertőzésektől.
      Egy felső légúti vírusfertőzéshez sok türelem kell, sajnos sokszor nagyon lassan rendeződnek a tünetek. Ha légszomj jelentkezik, láz, rosszabbodás lép fel, akkor telefonáljon a háziorvosának!

  6. Tisztelt Doktornő!
    75 éves vagyok. Nálam hamarosan beindul a szokásos tavaszi allergia. Legfontosabb kérdésem: 1 éve lejárt Claritine van itthon. Felhasználhatom még? Hogy ne kelljen gyógyszertárba menni.Ezen kívül van valami, amit allergiásoknak ajánl?
    Köszönettel: Mária

    1. A lejárt gyógyszer kérdésre nem tudok válaszolni. Tudtommal az allergia nem jelent nagyobb kockázatot a vírusfertőzés rossz lefolyására.
      Csak az általános tanácsokat tudnám ismételni.

  7. Tisztelt Doktornő!
    Három egyetemista gyermekemmel jelenleg itthon vagyunk és igyekszünk minden óvintézkedést megtenni. Egyikük kis korában erősen kruppos volt – ennek következménye, hogy minden köhögéssel járó megbetegdésnél nagyon nagy intenzitással, fuldokolva köhög. Úgy érzem, ha netán elkapja a vírust, gyors segítségre lehet szüksége. A háziorvosunk “békeidőben” sem sűrűn veszi fel a telefont, a központi szám pedig már most túlterhelt, ezért az a kérdésem, sürgős esetben hova fordulhatunk. Azonnal mentőt hívjunk vagy van egyéb lehetőség, ahol gyors segítséget kaphatunk? Válaszát előre is köszönöm.

  8. Tisztelt Doktornö! Én 48 éves COPD-s vagyok 4-es csoportú. Aktív oxigén terápiát nem igényleg, kizárolag gyógyszeres kezelést kapok. Mit tanácsol? Mire figyeljek? Tele vagyok félelemmel, hogy egy ilyen fokú betegséggel egy esetleges megfertözödés esetén esélyem sincs a gyógyulásra.

    1. Az Ön esetében a legfontosabb most a terápia pontos betartása és a dohányzás mellőzése.
      Maradjon otthon! Ha tüneteket -láz, légszomj – észlel, azonnal telefonáljon az orvosának.

      1. Légszomjhoz lenne kérdésem, nekem ugyan egyértelműnek tűnik, hogy a nyugvó állapoti a rossz-vírus – jel, de talán cikkben erősítse meg: légzés figyelésénél “nyugvó állapotban vagy fizikai megterhelésnél jelentkezik”. Ha valaki felületesen olvassa, mert már stresszben van valami miatt, gyorsabban megérti

        1. Igen! Teljesen jól értette. Azért írtam csak ennyit, mert ezeket a megfigyeléseket kell telefonon elmondani az orvosnak.
          Enyhe légszomj esetén elegendő lehet a teljes nyugalom, friss levegő biztosítása is.

  9. Tőke Sz. Zsuzsa

    Tisztelt Doktornő!
    Thalassemia minorban szenvedő betegeknél nagy gondot jelenthet ez a vírus? Ez az állapot is krónikus betegség számba megy?

    Üdvözlettel,
    Zsuzsa

    1. Én is “Thalassemia minorban szenvedő beteg” vagyok. Megbeszéltem a hematológiai orvosommal. Ő azt mondta, hogy semmi köze a koronavírushoz, ezzel nincs veszély.

  10. Először általánosan válaszolok, később igyekszem egyenként is.
    Szeretném hangsúlyozni, hogy legyetek óvatosak hozzászólásban felismerhető módon írni a saját egészségügyi adataitokról. Részletekkel kapcsolatban inkább keressétek a saját háziorvosotokat telefonon.
    1. eleve csak általánosságban tudok a legtöbb kérdésre itt válaszolni.
    2. a tisztességes válaszhoz sokkal több információra lenne szükség! Erre ez a felület nem alkalmas, és nem is tudnám vállalni az ilyen fajta tanácsadást.
    Szóval előre is elnézést kérek, ha úgy érzitek, válaszaimban csak általánosságokat puffogtatok. A jelenlegi helyzet miatt – mivel a tanácsadás jelenleg nehezen elérhető a járvány miatt – igyekszem válaszolni, utánajárni a kérdéseknek. De ez nem pótolja a valódi orvosi konzultációt, ami jelenleg rendelési időben, telefonon elérhető minden háziorvosnál!

    1. Pintér Márta

      Tisztelt Doktornő!
      Jó 10 évvel ezelőtt azt olvastam, hogy a paracetamol nagyon veszélyes, bizonyos gyógyszerekkel együtt szedve daganatos betegségeket okozhat. Igaz ez?
      Válaszát előre is köszönöm,
      Márta

      1. Elnézést, hogy ilyen későn vettem észre a kérdést. Én nem tudok a paracetamol ilyen mellékhatásáról. A paracetamol mellékhatásai elsősorban a májat érintik, és az alkalmazott dózistól függenek.

  11. Tisztelt Doktornő 42 eves nö vagyok orrpolipom van köhögök lázam nincs kicsit szoktam fulladni nagyon félek mire kell oda figyelnem előre is köszönöm

    1. Ne féljen, hanem készüljön fel… Ha enyhe légszomjat érez, hívja fel háziorvosát, aki tanácsokkal és szükség esetén gyógyszerrel látja el Önt.

  12. Tisztelt Doktornő!
    Egyes típusú cukorbeteg vagyok 36 éve szövődmények nélkül. Most 53 éves vagyok.Mi miatt súlyosabb a vírus az ilyen betegeknél?
    Köszönöm a válaszát.

    1. Ha Ön szövődmények nélküli, egyensúlyban lévő cukorbeteg, természetesen kevesebb a félnivalója. És éppen ez az, amit a jelenlegi helyzetben tehet: szigorúan követni a terápiát és megelőzni minden szövődmény kialakulását. Ennek ellenére a cukorbetegség sajnos az egész szervezet működésére kihat, egy vírusfertőzés esetén hamar felborul az egészségesen fenntartott egyensúlyi állapot. Tehát az Ön anyagcseréje sokkal érzékenyebb, gyorsabban és súlyosabban károsodhat akár enyhe fertőzés esetén is.
      Maradjon otthon, vigyázzaon magára!

  13. Kedves Doktornő,
    Valaki úgy is lehet korona vírusos ha nem köhög? Láz,torokfájàs, végtagfájdalom, nehéz légzés,erős fejfájás, enyhe hasmenés, orrdugulás a tünet.

    1. A tünetek alapján nem lehet a koronavírust elkülöníteni más vírusfertőzésektől. Hívja fel háziorvosát, hogy meg tudják beszélni, hogy az Ön esetében mik a további teendők.

  14. van itthon oxigent eloallito gepem. javasolt a hasznalata? regebben napi 15 20 percnyi oxigenterapiara hasznaltam.nehez legzes eseteben segithet? javasolt?koszonom

  15. Tisztelt Doktornő!
    3 éve szívműtéten estem át.Vérhigítót Asa protektet szedek és más gyógyszereket is.Kérdésem,hogy Kalmopyrin jó a korona vírus esetében lázcsillapításra?Paracetamol tartalmut nem kaptam már sajnos .

    1. Ne aggódjon, csak átmeneti lehet a készlethiány a gyógyszertárakban.
      Kalmopyrin is jó lehet természetesen. Vigyázzon magára!

  16. Tisztelt Doktornő!
    Mi a véleménye, gyógyulás után mennyi idővel mehet újra a páxiens közösségbe?

    Válaszát előre is köszönöm:
    É.

    1. Nehéz erre válaszolni, általánosan nem is tudok… Minden eset egyedi, konzultáljon az orvosával.
      Sajnos nem tudjuk még a koronavírussal kapcsolatban, hogy a tünetek előtt mikortól fertőz, és hogy a tünetek lezajlása után meddig… Új ez a betegség, pontos adataink nagyon sokmindenről még nincsenek. Így nem tehetünk mást, mint józanul mérlegelünk.

  17. Nagyon köszönöm ezt a bejegyzést, hosszú ideje az első valóban hasznos összefoglaló. Engem is érdekelnének a köhögés csillapítására javasolt szerek, módszerek. Még egyszer köszönöm!

  18. Kurdiné Molnár Eszter

    Tisztelt Doktornő!

    Az autoimmun betegek (Hashimoto-kór) szintén a vezélyeztetett csoportba tartoznak? Köszönettel: Kurdiné Molnár Eszter

    1. Ez sokmindentől is függ (betegség fennállása, súlyossága, a beteg általános állalpota, egészsége, kezelés egyensúlya). De összességében valószínűleg igen, sérülékenyebb az autoimmun betegek immunrendszere, valószínűleg kevésbé hatékony immunválaszra számíthatunk.
      Tegyen meg minden óvintézkedést, maradjon otthon, vigyázzon magára!

  19. Tisztelt Doktornő!
    Nejem 71 éves, COPD beteg. Jelenleg Brimica és Buventol inhalátorokat használ.Időnként vannak nehezebb, O-hiányos napjai. O-terápiát még nem írt fel szakorvosa, (május elején lesz a következő, időszakos kontroll vizsgálata).
    Már eddig is tájékozódtunk O. ellátó készülékekről (Oxigén koncentrátor, Oxigén palack). Most a járvány miatt javasolná-e beszerezni valamelyik készüléket? Gondolva az idős korára, a várható tömeges megbetegedésekre, a korlátozott számú lélegeztető készülékekre. Fertőzés esetén, vészhelyzetben megoldást jelenthet számára az Oxigén készülék, vagy csak a kórházi lélegeztető berendezés?
    Nagyon aggódunk. Önkéntes, szigorú házi karanténban vagyunk. Még a kezelő szakorvosához sem merünk elmenni ebben az időben, hogy kérdéseinket feltegyük, megbeszéljük és felkészüljünk.
    Tisztelettel és Köszönettel: V. Károly

    1. Jól tették az eddigi óvintézkedéseket, továbbra is vigyázzanak magukra!
      Az oxigén készülék beszerzése hasznos lehet, én ajánlom.
      Ha rosszabbodnak a tünetek, telefonon konzultáljanak a háziorvossal, és a szakorvosi konzultáció is megoldható ilyen formában! A terápia módosítását is távkonzultációban el tudják végezni, maradjanak kapcsolatban a kezelőorvosaikkal!

    2. Fszekas Magdolna

      Lehetséges,hogy a betegsége alatt végig együtt voltam a koronavírusos beteggel, mégsem fertőződtem meg?

  20. Cserfő Zsuzsanna

    Tisztelt Doktornő!Enyhe hasmenés szájszárazság étványotalanság belső feszültség lehet a koronavirus jele l@z nélkül. Éjszaka szaporavszivdobogás. Köszönöm

    1. A láz vezető tünete a vírusfertőzésnek. A fertőzés elvileg láz nélkül is elképzelhető, de nem valószínű.
      Amit leírt, azok a szorongás jellemző tünetei. Ebben az időszakban sajnos indokolt, hogy mindannyian szorongunk, nehéz mit kezdeni a bizonytalanságokkal, a bezártsággal, a támogató közösség hiányával.
      Sportoljon, végezzen relaxációs gyakorlatokat, beszélgessen sokat a szeretteivel.

  21. Röthler Patrícia

    Tisztelt Doktornő!

    24 éves vagyok és sinus tachycardiám van, gyógyszeres kezelésben nem részesülök.

    Mennyire veszélyeztetettek azok, akik ebben a fajta betegségben szenvednek?

    Válaszát előre is köszönöm!

  22. Pingback: Koronavírus – amire figyelj asztmásként – Egy háziorvos naplója

  23. Chikán Eszter

    Kedves Doktornő!

    7 hónapos a kislányom, az a kérdésem, hogy az ő esetében milyen számok lehetnek figyelmeztetőek pulzus és légzésszám tekintetében?

    Előre is nagyon köszönöm a választ!

  24. Üdvözlettel, az lenne a kérdésem Ön felé, hogy orpolipom van emelett baloldali ciszta 2,És 5mm a jobb oldali arcomnál, mennyire befolyásolja a vírus kell e nagyon aggódnom, sajnos emelett cigizek is és azt olvastam hogy azt is abba kell hagyni, mert ronthat a helyzeten, köszönöm szépen a válaszát előre is.

    1. Igen, a dohányzás egyértelműen ront az esélyeken! Mindenképpen abba kell hagyni.
      Az orrpolip nem gond.

  25. Némethné Bugyi Antónia

    Tisztelt doktornő!
    Milyen védőfelszerelésben ápoljam? Olyat is olvastam, be se menjünk a szobába, az ajtó elé rakjuk az ennivalót.
    Innentől fogva mi is karanténban vagyunk. Internetes rendelés sem lehetséges, ha jól tudom. Tehát mindenki készüljön fel egy 2-3 hét totális karanténra mind kaja-, mind gyógyszerügyileg.

    1. Otthon, az egy háztartásban előknél nagyon sokszor egyszerűen nem megoldható, hogy a beteget teljsenen elszeparáljuk. Így igen, a családtagok hordozók lehetnek, rájuk is vonatkozik a karantén.
      Internetes rendelés lehetséges, érintésmentes fizetéssel (online, kártyás), így futárral sem kell érintkezniük. Emellett a helyi önkormányzat minden esetben megszervezi (önkéntesek segítségével is) a karanténba kerültek étel- és gyógyszerellátását!
      Ilyen esetben támaszkodni kell a családra, önkormányzatra, sokan segítenek most önzetlenül.

  26. Tóth Veronika

    Üdvözlöm. Immun vese gyulladásom van, immunszupressziv kezeléssel szteroid mellett (jelenleg 20 mg) az utolsó kezelés március 9-énvolt. Mikor várható (napi 4000 C és 4000 D vitamin + ásványi anyagok) mellett, hogy elkezd erősödni az immunrendszer? Mikor tud kb. egy megfelelő immunválasz érkezni a vírusra? Itthon vagyok márc.9 óta.. Köszönöm!

    1. Az Ön esetében különösen fontos, hogy komolyan vegye az otthonmaradást. Sajnos az immunválasz annyira összetett, hogy nem tudjuk megjósolni… Vitaminokkal, nyomelemekkel segíthetjük, hogy a szervezetünket optimális állapotban érje el egy fertőzés, de sajnos az immunválaszt, a betegség lefolyását emellett sem tudjuk előre megjósolni.

  27. Üdvözlöm!
    Kislányom hepatitis c fertőzött, 6 éves. Ezzel a betegséggel rizikósabb a korona vírus? Nurofenünk van csak itthon, paracatemolos készítményt nem kaptam. Ha lázas lenne használhatjuk a Nurofent?

    1. A Nurofen tökéletes lesz!
      A hepatitisszel kapcsolatban keresse a kislánya kezelőorvosát. Sok függ az aktuális kezeléstől, állapotától is.

  28. Kovács Andrea

    Üdvözlöm!62 éves vagyok, szívbillentyű elégtelenségem van,Concor-t szedek,és vérlemezke hígítót Asactal-t. Önkéntes karanténban vagyok 4 hete,de a párom jár dolgozni. Kérdésem: rizikós faktorba tartozom.-e ebben az esetben?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük